A Nyugat–Dunántúli régióban, Győr-Moson-Sopron megyében található a település, ahol több éve már futó- és sportprogramokkal várják a látogatókat, melynek célja, hogy egyre több embert csalogassanak ki a természetbe sportolni, futni.
Az ágfalvai Vadon Lovas Club adja a helyszínt, ahol minden korosztály számára indulnak versenyszámok, versenytávok. Az egész napos rendezvényre bárki kilátogathat, hiszen több kísérőprogramból is válogathat kedvére. Lehet jönni akár csak szurkolni is, nem kötelező nevezni, a cél, hogy mindenki jól érezze magát.
A helyszín Soprontól 4 kilométerre található, így könnyen megközelíthető akár tömegközlekedéssel is. Az előző évek eseményei is nagy sikert arattak, ahol a résztvevők tombolát is kaptak, melyek egy sorsoláson vettek részt. Az őszi futófeszten minden adott, hogy egy remek napot eltöltsön a kilátogató érdeklődő.