A Gesztenye fesztivál 2024. október 5 - 6. napon került megrendezésre. A Győr–Moson–Sopron megyei Ágfalván a gesztenye ünnepét idén is megtartják, hiszen minden alkalommal nagy érdeklődés övezi a rendezvényt. A Vadon Lovas Club idén is várja a vendégeket a gesztenyéről szóló idei évi rendezvénysorozatán.
Az októberi hétvégén mindenki számíthat arra, hogy gesztenyéből lesz bőven, természetesen az idei terméshez viszonyítva a mennyiséget. A települést ilyenkor mindig sült gesztenye illata lengi körül, melyet minden kilátogató vendég szívesen fogyaszt. A különféle gesztenyés ételeket évről évre kínálják a helyiek. A finom forralt borok sem hiányozhatnak az eseményről idén sem.
A gasztronómia mellett szerepet kapnak a szórakoztató produkciók is, melyek minden korosztály számára kínálnak lehetőséget a szórakozásra. Kézműves termékek és vásárok is lesznek a rendezvényen, melyekből mindenki szemezgethet kedvére. A báli hangulat is eljön estére, hiszen az idén is ezzel zárulnak a rendezvény programjai.