Az Ősök Napja - Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlés 2024. augusztus 9 - 11. között került megrendezésre. Idén is a Magyar Turán Szövetség rendezi meg a bugaci programot, amely a magyar ősöknek és a magyar történelemnek állít méltó emléket. Ez a fajta hagyományteremtés az össznemzeti összefogásnak is köszönhető.
A Kárpát-medence hagyományőrző programján visszarepülünk az időben egészen a Honfoglalásig. Az eseményre minden családot szeretettel várnak, hiszen lesz minden, ami a történelmünkre emlékeztet. A kicsik természetesen a lovaglást is kipróbálhatják, de a lovas bemutatók és csatajelenetek is egymást érik majd.
Ezen felül számtalan különleges program várja a látogatókat, a helyszínen étel valamint ital is elérhető lesz. Itt minden adott, mely történelmünk nagy pillanatainak felidézéséhez szükséges. A korhű jelmezbe öltözött előadókat évről évre egyre több gyermek várja a szüleikkel együtt. Mindenképpen látogassunk el erre a sokszínű programra.