Bogács települése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, mely már jól ismert a különféle eseményeiről. Gasztro ünnepség is akad, melyre gőzerővel zajlanak az előkészületek.
A programsorozat több produkcióval kiegészülve várja az éhes vendégeket, valamint a főzni, sütni vágyó versenyzőket, hogy bemutathassák hozzáértő tudásukat a tárcsával való sütés terén. Az elkészült ételeket neves szakmai zsűri értikeli majd, s a legjobbak díjazázban részesülnek. A helyszín természetesen a Cserép úti pincesor, ahová mindenkit szeretettel várnak.
A szabad tűzőn elkészített finomságok valahogy felülmúlhatatlanok, ezért is érdemes kilátogatni, hiszen fenséges falatokat kóstolhat a kilátogató ínyenc vendég. Szórakoztató programokból sem lesz hiány, ugyanis egész napos dínomdánom, illetve kultúrprogramok színesítik a bogácsi eseményt, továbbá játszóházak, foglalkozások is várják a legkisebbeket.