A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengeren az idén is kezdetét veszi a gasztronómiai eseménysorozat következő rendezvénye. A méltán ismert település évek óta megrendezi a vidék egyik legjellegzetesebb terméke kapcsán az almafesztet. A szabolcsi alma okot ad a helyieknek és a környéken élőknek a kikapcsolódásra.
A kistérség népszerűsítéséül, valamint az alma még nagyobb körben való felhasználására, fogyasztására ösztönzi a rendezvény a résztvevőket. A szatmári népi és gasztronómiai kultúra bemutatója is lebonyolításra kerül. A népi ételek, népi táncok és sok más hagyományőrző produkciókat is láthat a kedves vendég.
A csengeri eseményen konferencia, valamint termékbemutató is megtartásra kerül, mely még szélesebb körben mutatja be a helyi termelők, valamint az érdeklődők számára az újdonságokat. Mindenkit szeretettel várnak a több kísérő programmal, koncerttel és sok más érdekességgel.