Az Eötvös Loránd Tudományegyetem saját rendezvényeként jelentkezik a többnapos programsorozat, mely már több, mint 15 éves múlttal rendelkezik és helyszíne az ELTE Lágymányosi Campus.
Kedvezményes jegyárakkal, bérletekkel várják az érdeklődőket. Az ELTE Alumni tagjai további kedvezményben részesülnek. A tavaszi egyetemi feszt mindenki előtt nyitva áll, hiszen garantáltan jó hangulattal, ismert hazai sztárfellépőkkel, rendezvénysátrakkal invitálják a kikapcsolódni vágyó fiatalokat, diákokat.
A neves és jól ismert közösséget kovácsoló budapesti esemény évek óta pazar fellépőkkel szórakoztatja a nagyérdeműt. Több kísérő program is színesíti az alkalmat, sőt ezúttal is sok meglepetés várja majd a betérő bulizni vágyó látogatókat.