A füzesgyarmati rendezvény több napon keresztül várja a vendégeket a városba, ahol könnyűzenei és kulturális programokkal kedveskednek az érkezőknek.
Kiállítás megnyitók, mazsorett felvonulások, zenés fellépések, kincskereső kalandtúra, ez mind elérhető a fergeteges eseményen. A programot számos előadás is kíséri napközben, míg este a zene kerül előtérbe. Neves DJ-k, zenei előadók és együttesek szórakoztatnak bármely korosztályt. A hagyományokat kedvelőket néptáncos előadások és népzenei koncertek várják, míg a kisebbek néptáncházban is elsajátíthatják a tánclépéseket.
A város ebben az időszakban mindent megtesz annak érdekében, hogy a vendégek jól érezzék magukat, hiszen híresek vendégszeretetükről. Érdemes erre a pár napra szállást is keresni, ugyanis óráról órára különleges programok várnak a kiérkezőkre. A kellemes hangulatú fesztet csak ajánlani tudjuk.