2018. május 28. hétfõ

Várjátékok 2018 Pilisborosjenő

Képgaléria
  • Bemutatkozás
  • Program
  • Videó
Várjátékok
Pilisborosjenő,
A Pilisborosjenői községben található Egri vár másolatánál, makettjénél, melyet az Egri csillagok című film forgatásához építettek az 1960-as években, sok évig elhagyatottan állt. A helyiek viszont több, mint tíz éve már, hogy minden évben életet visznek a várba egy rendezvénysorozat alkalmával.
Szórakoztató, kulturális, hagyományőrző és gasztronómiai ünnep keretében várjátékokat rendeznek két napon keresztül, melyre mindenkit sok szeretettel várnak az idén is. A különleges hangulat garantált hiszen a vár és a gyönyörű környezet garantálja az átszellemülés élményét. Színes programokkal készülnek a rendezvény szervezői.

Színpadi produkciók, színházi előadások, konceretek a gyerekeknek meseszínház. Interaktív foglalkozások, népi játszóházak és még sok érdekes program várja a legkisebbeket is. Hagyományőrző bemutatók repítenek vissza mindenkit az időben. A gasztronómia is képviselteti magát, a hagyományos étkek mellett ételkülönlegességek és bőséges ital választékokkal várnak minden kedves vendéget.
Várjátékok Pilisborosjenő 2018
A részletes program funkció fejlesztés alatt áll...

Kérjük, látogasson vissza később!
Értékelje a fesztivált!
Kattintson az értékeléshez! Átlag:
(0)
 
Ön jelenleg Anonim felhasználó. Kérjük, jelentkezzen be!
Legyen Öné az első hozzászólás!
Rovat támogató: szepkartya.hu
Fesztiválkeresõ
Facebook
Hirdetések
Kezdőlap   |    Oldaltérkép   |    Önnek szól!   |    Felhasználási feltételek   |    Impresszum   |    Kapcsolat
Hírlevél
Érdeklik az újdonságok?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Fő támogatónk:
Kategóriák
További aloldalak
Partnereink
Turizmusinfo.hu Kft. © 2018. Minden jog fenntartva.