- Bemutatkozás
- Fesztiválprogram
X. Hetényi Talicskaolimpia
Hosszúhetény, 2010. május 14 - 15.
Sportpálya
Nemcsak a verseny miatt érdemes Hosszúheténybe jönni. A csodálatos természeti környezet, a falusi vendégfogadók szeretete és figyelmessége, a mediterrán hangulatú Pécs közelsége, mind jó ürügy arra, hogy a Talicskaolimpia, vagy más rendezvény kapcsán meglátogassa a Zengőalján elterülő Hosszúhetényt.
A helyi önkormányzat, és intézménye a Nemes János Általános Művelődési Központ meghívására 2001-ben találkoztak először a Kárpát-medencében található Hetény elnevezésű települések ifjúsági delegációi.
Az ifjúsági találkozó keretében született meg a talicskatolás, mint olimpiai versenyszám. Azóta kisebb változtatásokkal, egyre nagyobb érdeklődés mellett minden évben megrendezzük a Hetényi Talicskaolimpiát.
A meghívásos csapatversenyre a Hetény nevű településeken kívül évente más-más csapatokat is meghívunk.
A nyílt egyéni versenyre bárki jelentkezhet a versenyfelhívás alapján.
Aki járt nálunk, az tudja, hogy nem csak a verseny miatt érdemes Hosszúheténybe jönni.

A részletes programot a rendezvény szervezője
még nem bocsátotta rendelkezésünkre.
Kérjük, látogasson vissza később!
még nem bocsátotta rendelkezésünkre.
Kérjük, látogasson vissza később!