2013. május 23. csütörtök
Kezdőlap > Könnyűzenei fesztiválok > V. Veréb Fesztivál

V. Veréb Fesztivál

Veréb Fesztivál
Képgaléria
  • Bemutatkozás
  • Fesztiválprogram
V. Veréb Fesztivál
Csorna, 2010. július 29 - 31.
Kemping
Veréb fesztivál idén nyáron is! Méghozzá az ötödik. A kisebb jubileumon a szervezők színvonalas és egyben változatos programokkal várják a fesztiválozókat július 29-től a csornai kempingbe.
A háromnapos fesztivál fellépői között már olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Subscribe, a Road vagy az Insane.
Színpadra lépnek olyan bandák is, amelyek alapjaiban meghatározzák a rendezvény zenei stílusát, ilyen például a Prosectura, a Rózsaszín Pittbull vagy akár a SKA-Pécs.

A szervezők az év elején versenyt indítottak a fesztivál honlapján, ahol a magyarországi amatőr zenekarok versenghettek egymással. A kezdő zenekarok feltörekvését támogatva a tíz legtöbb szavazatot szerző banda bekerült a fesztivál programjába.

Manapság egy fesztiválon azonban nem elég egy jó zenei programot összeállítani. A koncertmentes időszakokban különböző napközbeni programokkal szórakoztatják a nagyérdeműt.
Délelőttönként filmvetítéssel, csocsóval és ifjúsági tájékoztatókkal várják az érdeklődőket. A kora délutáni órákban érdemes a különböző versenyeken részt venni, hiszen sörkupon a nyeremény. Ezen kívül lesz a már hagyománnyá vált veréb és verébkirálynő választás illetve veréb „verés” is.
A koncertek után pedig egészen hajnalig tart majd az Insomnia buli.

Mondhatni, hogy a fesztivál híres alacsony árairól.
Ez az idei évben is tapasztalható, hiszen a napijegy 1.500 Ft-ba, a három napos bérlet pedig mindössze 3.000 Ft-ba kerül majd.
Fontos hozzáfűzni, hogy a jegyárak tartalmazzák a sátorozás díját is.

Figyelem! Jegyek kizárólag a helyszínen kaphatóak.
Veréb Fesztivál
A részletes programot a rendezvény szervezője
még nem bocsátotta rendelkezésünkre.

Kérjük, látogasson vissza később!
Fesztivál kosárba teszem
Értékelje a fesztivált!
Kattintson az értékeléshez! Átlag:
(1)
 
Ön jelenleg Anonim felhasználó. Kérjük, jelentkezzen be!
Legyen Öné az első hozzászólás!
Keresések:
Könnyűzenei fesztiválok Nyugat-Dunántúl
az előző oldalra
a lap tetejére a főoldalra
Veréb Fesztivál    2013    Csorna    Nyugat-Dunántúl
A fesztivál megjelenését támogatja:
szepkartya.hu
Fesztivál kosárba teszem
Fesztiválkeresõ
Fesztivál neve
Ettõl
Eddig
Régió
Település
Fesztiválok kosara
Gyűjtse ide kedvenc fesztiváljait!
Használja a          fesztivál kosárba gombot az esemény leírásánál, vagy a keresési találatoknál.
Listája elmentéséhez / megjelenítéséhez kérjük bejelentkezését!
Legutóbbi fesztiválok értékelése
Értékelte: NorbertUS
Értékelte: Ildike9
Értékelte: KLalee
Értékelte: Gergő87
Értékelte: hunprobalazs
Értékelte: hotib
Kezdőlap   |    Oldaltérkép   |    Önnek szól!   |    Felhasználási feltételek   |    Impresszum   |    Kapcsolat
Hírlevél
Érdeklik a fesztiválok?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Fő támogatónk:
Kategóriák
További aloldalak
Partnereink
Turizmusinfo.hu Kft. © 2012. Minden jog fenntartva.