2013. május 18. szombat
Kezdőlap > Hagyományőrző fesztiválok > VI. Nemzetközi Molnártalálkozó

VI. Nemzetközi Molnártalálkozó

Nemzetközi Molnártalálkozó
Képgaléria
  • Bemutatkozás
  • Fesztiválprogram
VI. Nemzetközi Molnártalálkozó
Túristvándi, 2010. május 14 - 15.
Túristvándi Vízimalom udvara
Fesztiválunkkal nem kisebb dologra vállalkozunk, mint egy rövid időutazás keretében bemutatni a régi molnárok munkáját, életmódját, a rájuk jellemző gasztronómiai érdekességeket.
Mindezt pedig úgy, hogy a résztvevő országok, tájegységek gazdag kontrasztjaival, vagy épp hasonlóságaival ismerkedhessenek meg az érdeklődők. A fesztiválon versenyző csapatok öltözetét, bemutatkozásuk ötletességét és az általuk elkészített ételeket, valamint az erőpróbáló ügyességi versenyen elért eredményt független zsűri és persze a közönség értékelni majd.

A fesztivál időpontjául azért választottuk ezt a napot, mert a szakmai szokáshagyományok közül, a vízimolnárok Nepomuki Szent János napjához fűződő ünnepsége a legismertebb. Nepomuki Szent János a 18. század óta az utak, hidak és vizek, vizenjárók patrónusa, ünnepét főleg a dunai molnárok tartották meg. Szegeden a vízimolnárok pünkösdkor és Szent Istvánkor rendeztek mulatságot a Tisza folyó homokzátonyain.

Túristvándi Magyarország legkeletibb megyéjében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található kistelepülés, az ukrán és román határtól egyaránt kb. 30 km-re. Lakosinak száma 776 fő. Az itt élő emberek erősen ragaszkodnak szülőföldjükhöz, hagyományaikhoz, ami a környék gazdag kulturális, néprajzi értékeiben gyökerezik. Földrajzi elhelyezkedése miatt determinált hátrányait és elmaradottságát, turisztikai adottságainak kihasználásával és fejlesztésével próbálja kompenzálni.
Az érintetlen szatmári táj szépsége, folyóinak kristálytiszta vize, az Európában egyedülálló ipartörténeti műemlékként nyilvántartott ma is működőképes vízimalma, középkori temploma és az itt élő emberek forró vendégszeretete jelenti azt a turisztikai tőkét, amire bátran alapozhat a település.

Megközelíthetőség személyautóval:
Budapest felől az M3-as autópályán Nyíregyházáig, onnan a 41-es számú főútvonalon Vásárosnaményon, vagy Mátészalkán át Fehérgyarmat, Penyige, Kömörő településeken keresztül érhető el Túristvándi.
Nemzetközi Molnártalálkozó
A részletes programot a rendezvény szervezője
még nem bocsátotta rendelkezésünkre.

Kérjük, látogasson vissza később!
Fesztivál kosárba teszem
Értékelje a fesztivált!
Kattintson az értékeléshez! Átlag:
(0)
 
Ön jelenleg Anonim felhasználó. Kérjük, jelentkezzen be!
Legyen Öné az első hozzászólás!
Keresések:
Hagyományőrző fesztiválok Észak-Alföld
az előző oldalra
a lap tetejére a főoldalra
Nemzetközi Molnártalálkozó    2013    Túristvándi    Észak-Alföld
A fesztivál megjelenését támogatja:
szepkartya.hu
Fesztivál kosárba teszem
Fesztiválkeresõ
Fesztivál neve
Ettõl
Eddig
Régió
Település
Fesztiválok kosara
Gyűjtse ide kedvenc fesztiváljait!
Használja a          fesztivál kosárba gombot az esemény leírásánál, vagy a keresési találatoknál.
Listája elmentéséhez / megjelenítéséhez kérjük bejelentkezését!
Legutóbbi fesztiválok értékelése
Értékelte: NorbertUS
Értékelte: Ildike9
Értékelte: KLalee
Értékelte: Gergő87
Értékelte: hunprobalazs
Értékelte: hotib
Kezdőlap   |    Oldaltérkép   |    Önnek szól!   |    Felhasználási feltételek   |    Impresszum   |    Kapcsolat
Hírlevél
Érdeklik a fesztiválok?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Fő támogatónk:
Kategóriák
További aloldalak
Partnereink
Turizmusinfo.hu Kft. © 2012. Minden jog fenntartva.