2017. május 29. hétfõ
Kezdőlap > Hagyományőrző fesztiválok > Múltidéző Zsigmond nap Pásztó

Múltidéző Zsigmond nap 2017 Pásztó

Múltidéző Zsigmond nap Pásztó
Képgaléria
  • Bemutatkozás
  • Program
Múltidéző Zsigmond nap
Pásztó,
2017. április 30.
Egy különleges múltidézésre várnak mindenkit a városba, ahol a múlt őrzése és a helyi értékek ápolásáé a főszerep.
A helyiek nagy szeretettel várják a vendégeket, hiszen a Nógrád megyei városka mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen a napon senki se unatkozzon. Felidézik Zsigmond király udvarát és annak korabeli életmódját valamint az akkori gasztronómiai finomságokkal is várják az érkezőket. A több éve sikeres rendezvényre tavaly is sok látogató érkezett, valószínűleg ebben az évben sem lesz másként.

Ünnepi szentmise, májusfa állítás, hagyományőrző felvonulás, táncház várja az érdeklődőket a nagy napon. A kicsiknek történelmi játszóház kerül felállításra és természetesen interaktív színházi előadáson is részt vehetnek. A helyszínre érdemes időben kiérkezni, hiszen a programok délelőtt már javában zajlanak. Az este már a felnőtteké, hiszen hatalmas zenés bulira várnak mindenkit.
Múltidéző Zsigmond nap Pásztó 2017
A részletes program funkció fejlesztés alatt áll...

Kérjük, látogasson vissza később!
Fesztiválkosárba teszem
Értékelje a fesztivált!
Kattintson az értékeléshez! Átlag:
(0)
 
Ön jelenleg Anonim felhasználó. Kérjük, jelentkezzen be!
Legyen Öné az első hozzászólás!
Keresések:
Hagyományőrző fesztiválok Észak-Magyarország
az előző oldalra
a lap tetejére a főoldalra
Rovat támogató: szepkartya.hu
Fesztiválkeresõ
Facebook
Fesztiválok kosara
Gyűjtse ide kedvenc fesztiváljait!
Használja a            fesztiválkosárba gombot az esemény leírásánál, vagy a keresési találatoknál.
Listája elmentéséhez / megjelenítéséhez kérjük bejelentkezését!
Legutóbbi fesztiválok értékelése
Értékelte: Ildike9
Értékelte: KLalee
Értékelte: Gergő87
Értékelte: hotib
Értékelte: NorbertUS
Értékelte: Evike
Kezdőlap   |    Oldaltérkép   |    Önnek szól!   |    Felhasználási feltételek   |    Impresszum   |    Kapcsolat
Hírlevél
Érdeklik a fesztiválok?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Fő támogatónk:
Kategóriák
További aloldalak
Partnereink
Turizmusinfo.hu Kft. © 2017. Minden jog fenntartva.