Főzdefeszt 2024

Budapest - 2024 évi időpont nem ismert!

A budapesti Józsefváros Önkormányzatának szervezésében kerül megtartásra a Mikszáth Kálmán és a Szabó Ervin téren ez a rendezvény. A Palotanegyed legszebb terein zajló fesztet ezúttal már sokadjára rendezik meg. Az esemény a kézműves sörök jegyében telik.

A sörfesztivál a magyar kézműves söröket kívánja egy kicsit előtérbe helyezni, hiszen a sörfőzésnek nagy hagyományai vannak Magyarországon, csak ezt sajnos kevesen ismerik és tudják. A több tízezres látogatottságú összejövetelen rengeteg újdonságot vonultatnak fel évről évre. Az előző alkalom óta megint születtek új sörök, melyekre a látogatók is bizonyára kíváncsiak lesznek.

Több kézműves sörfőzde is részt vesz az eseménydús rendezvényen, így bizonyára számos új ízt kóstolhatunk majd meg. Finom ízű, érdekes előállítású sörök vesznek részt ezen az alkalmon is. Érdemes mindegyik sörfőzde pavilonjánál egy kis időt eltölteni és ismerkedni az ismeretlen ízekkel.

A házi sörfőzés immáron teljesen legálisan végezhető Magyarországon, így egyre többen döntenek a sörfőzdék megnyitása mellett. Az összes régióból más és más ízvilág érkezik el hozzánk a hétvégén. Extrém, felháborító, brutális gyönyörű finomságok várják a nagyérdeműt a sörfőzők sorában. A fesztiválon több külföldi sörfőzde is lehetőséget kapott arra, hogy ínyencségeit bemutathassa.

Sörívóknak igen erősen ajánlott ez a rendezvény, amelyet semmiképpen nem szabad kihagyni! Lesz étel is, ugyanis egy jópofa sör mellé lakoma is jár. Célszerű az ízkavalkádban is elmerülni és a gasztro különlegességekkel is megismerkedni.

A Főzdefeszten ezen kívül izgalmas játékos programok és természetesen zene is várja a sörivókat!

Kapcsolódó Youtube videó:

Főzdefeszt 2024 információk

Facebook
Hirdetés
Partner
2010 - 2024 © Minden jog fenntartva!