2017. szeptember 26. kedd
Kezdőlap > Fesztivál hírek > A Liszt Fesztivál 2012-ben is folytatódik
A Liszt Fesztivál 2012-ben is folytatódik
2012. január 01.
Habár a naptári év alapján véget ért az úgynevezett Liszt-év, Doborjánban (a zeneszerző szülőföldjén, idegen nevén Raiding-ben), az Úr 2012. esztendejében is megrendezésre kerül a Liszt Fesztivál – ugyanis a program már bejelentésre került.
Eduard és Johann Kutrowatz (akik egyébként ismert és neves művészeti vezetők) azon a véleményen vannak, hogy Liszt Ferenc progresszív alak a zenetörténetben, mert az ő nevéhez nagyon könnyű széles választékú programot szervezni. A 2012-es évben is 4 turnusban, azaz a 4 évszaknak megfelelően valósulnak meg az események, méghozzá: egy januárban, egy márciusban, egy júniusban és egy pedig októberben.
A Liszt Fesztivál 2012-ben is folytatódik
A Liszt Fesztivál 2012-ben is folytatódik
Liszt Ferenc mellett még Schubert lesz januárban a zongoraciklus főüdvöskéje, márciusban pedig a Faust-téma áll majd a sorozatnak a középpontjában Júniusban nem meglepő módon a rideg orosz lelkiség témájának köré csoportosítják az egyes kompozíciókat, októberben pedig a Vándorévek-gyűjtemény 3 kötetéből adnak várhatóan elő.

Liszt Ferenc születésének 201. évfordulóján (Október 22-én) a világraszóló érdemű osztrák mezzo,Angelika Kirchschlager és Eduard Kutrowatz lép fel arra a bizonyos pódiumra, az ő koncertjük zárja végül a 2012. évi Liszt Fesztivált.
Forrás: kultura.hu
Szóljon hozzá a hírhez!
Ön jelenleg Anoním felhasználó. Kérjük, jelentkezzen be!
Korábbi hozzászólások
az előző oldalra
a lap tetejére a főoldalra
A Liszt Fesztivál 2012-ben is folytatódik
Fesztiválkeresõ
Facebook
Fesztiválkosár
Gyűjtse ide kedvenc fesztiváljait!
Használja a            fesztiválkosárba gombot az esemény leírásánál, vagy a keresési találatoknál.
Listája elmentéséhez / megjelenítéséhez kérjük bejelentkezését!
Legutóbbi értékelések
Értékelte: Ildike9
Értékelte: KLalee
Értékelte: Gergő87
Értékelte: hotib
Értékelte: NorbertUS
Értékelte: Evike
Kezdőlap   |    Oldaltérkép   |    Önnek szól!   |    Felhasználási feltételek   |    Impresszum   |    Kapcsolat
Hírlevél
Érdeklik a fesztiválok?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Fő támogatónk:
Kategóriák
További aloldalak
Partnereink
Turizmusinfo.hu Kft. © 2018. Minden jog fenntartva.